2009. július 26., vasárnap

Karcagi tábor élménybeszámoló

Nagy izgalommal vártam a hétfő reggelt, mert indultunk Karcagra a foltvarrós táborba.
Megérkeztünk és a regisztráció után Cic egy kedves kis kitűzőt adott át minden újonnan érkezőnek, amit mindennap hűségesen kitűztem a pólómra.





A ráhangoló 2 napon nem voltunk sokan és egy útitakarót készítettünk Évivel, amit másnapra be is fejeztem.
Már az első nap hajnalig varrtunk, de nem volt kötelező, de én úgy voltam vele, hogy aludni otthon is lehet, tehát varrtam és varrtam.
Nagyon jópofa takaró.






3. nap már többen voltunk és Györgyi oktatásával beindult a kulcstartó gyártás. Festettünk, fúrtunk, faragtunk, drótot hajlítgattunk. Nagyon szép darabok születtek.
Közben sok olyan foltvarróval találkoztam, akik jelen vannak a fórumon, de még személyesen nem találkoztunk.





4. nap Zsuzsa a Lone Star rejtelmeibe avatott be. Új volt ez a technika, hiszen még papírra varrásos technikát sohasem csináltam, de nagyon tetszett. Vásároltam még egy sablont, mert a tábori olyan gyakorló darab, majd szeretnék még egyet elkészíteni, más színösszeállítással.
Ez az egy nem lett befejezve, mert még nem tudom, hogy hogy legyen.




5. nap ismét Évi tartott oktatást. Egy táskát csináltunk trapuntós, meg kukacolós, meg cipzáros zsebes technikával. Hajnalra ez is elkészült :o)




Közben tanulgattam a szalaghímzést és megtanultam a francia csomót.
A táborban arra gondoltam, hogy a családnak megmutatom a csomót, hogy ezt tanultam :o)
Kíváncsi lettem volna az arckifejezésre, a kis bigyó láttán, de hazaérvén persze meglátták a vállamon lógó táskát, tehát az átverés elmaradt.
Majd jövőre.
http://heritageshoppe.com/heritage/stitches/bullion.html







Szombatom ötletbörze volt, ahol Borcsamama egy kedves kis bugyis neszesszert mutatott amit meg is varrtam itthon.




Ezenkívül még rengeteg ötletet és technikát tanultam.

Szóval mindent összevetve egy szuper hetet töltöttem Karcagon, amit köszönök az oktatóknak és mindenkinek.

Aki még nem volt ilyen táborban és teheti, mindenképpen menjen el, mert egy óriási élményben lesz része.

5 megjegyzés:

  1. HŰ!!!Nagyon szépeket alkottál!Innen a szomszédból gondoltam ám rátok...!!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó dolgokat készítettetek. Útitakarókat én is szeretnék majd, de kicsit másképp képzelem.
    Ha Andrisom nagy lesz, megyek én is a táborba.:-)

    VálaszTörlés
  3. Ezt a táskát soha nem fogom elfelejteni - tudod, hogy miért :-)

    VálaszTörlés
  4. Mamis!
    Köszönöm szépen. Lehet, hogy hallottad éjszakánként a varrógépek zakatolását :-)))

    Jandis!
    Már alig várom, hogy Andris egy kicsit nagyobbacska legyen. Locsolgassad, tápozd, azt a kis legényt, hogy minél hamarabb együtt mehessünk ilyen klassz helyekre :o)))

    Juhisz!
    Naná, hogy értem :-DDDD
    Remélem jövőre ismét találkozunk. Nagyon szeretném!

    VálaszTörlés
  5. Én is nagyon örülök, hogy "élőben" is megismerkedhettünk! :D Most hogy idetaláltam, már be is teszlek a kedvenceim közé,s rendszeres olvasód leszek!! :P
    Szép dolgokat láttam nálad! :D

    VálaszTörlés